Nagyrécsei diákok Dobronakban.

Nagyrécsei diákok Dobronakban. Névtelen

A nagyrécsei iskola tanulói elnyerték a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. Által kiadott „Határtalanul” pályázat támogatását egy szlovéniai kiránduláshoz. A pályázat útján megvalósult kirándulás alapvetően a határon túl élő magyarokkal épülő kapcsolat erősítését szolgálta. A pályázat útján elnyert támogatás összege: 285 ezer Forint volt.

Október 3-tól 5-éig Dobronak és Lendva magyarlakta településeken a magyar vonatkozású emlékeket, a máig őrzött népszokásokat és hagyományokat ismerhették meg diákjaink. Az iskolát 19 fő hetedikes tanuló képviselte osztályfőnökük és az intézmény igazgatója kíséretében. A kiránduló gyerekek Dobronak kétnyelvű iskolájában megható ünnepi műsorral emlékeztek meg október 6-i nemzeti gyászünnepünkről.

A háromnapos kirándulás, a közös programok megerősítették a gyermekekben a nemzeti összetartozás és a magyarságtudat felemelő érzését.

BethlenGábor

Határtalanul – 2012

Határtalanul – 2012

Amikor a szülők a padban ülnek! Nagy izgalommal, sok kérdéssel érkeztek az utazást előkészítő órára! Mindenki örült a kirándulás lehetőségének! Közülük sokan ezt másként nem tudták volna biztosítani a gyerekeik számára! A legtöbb tanuló számára ez lesz az első külföldi utazás.

A táncok általános alapja a „cifra” motívum. E motívum számos változatát adják elő, de alapritmusától rendszerint nem térnek el. A változatokban dominál a támaszték variálása, gesztusoknál az alsó lábszár mozdulatai. Az ütem főhangsúlyára rendszerint jellegzetes elpattanó ugrást végeznek, de az elpattanást mindig a mellékhangsúlyos negyedre érkezésből kell indítani. A motívumokat általában szimmetrikusan ismétlik. Az egyszerű motívumok igen alkalmasak arra, hogy elkezdjük a kar-láb többszólamúság gyakorlását. A táncban a kiscsoportos (négyes), a páros és szóló táncformák, valamint a tánc motívumainak összefüggését tapasztalhatjuk meg.

Látogatóba megyünk, de mit is vigyünk a kedvességükért, hogy szeretettel várnak bennünket? Úgy gondoltuk, hogy egy darabot a közös történelmünkből! Az utazásunk időpontja egybeesett az Aradi vértanukról való megemlékezéssel. Kiefer tanár néni a forgatókönyvet állította össze, mi pedig dalokat kerestünk a műsorhoz, olyanokat, amelyek hozzánk is közel állnak. Sokat próbáltunk, hogy mindenki a legjobb tudása szerint szerepelhessen.

Három nap távol az otthontól, a hazánktól! Mit vigyünk, mit ne vigyünk! Mit szeretnénk látni, megnézni. Mindenkinek készülni kell egy-egy helyszínből, nagy az izgalom, hogy ki mit vállal!

Egy iskola, ahol a gyerekek két nyelven tudnak beszélni, – szinte hihetetlen!

A HATÁRTALANUL pályázat elnyerése kötelez bennünket, eszerint kell ott viselkednünk – mondta az Igazgató bácsi!

Az indulás napja – Lendva

Csodálatos napra ébredtünk, gyönyörű időben köszönhettünk el a szüleinktől és az iskolánktól.

Még nem is sejtettük mennyi öröm, közös élmény vár ránk. Tele voltunk izgalommal, félelemmel, várakozással. A buszba gyorsan bepakoltunk, pillanatokon belül otthon éreztük magunkat benne.

Ahogy átléptük a láthatatlan országhatárt és a Mura árterére értünk összefüggő köd fogadott bennünket. Jó alkalom volt arra, hogy lássuk, kis távolságon belül is milyen nagy különbségek vannak pl. az időjárásban.

Alig eszméltünk fel, máris Lendván voltunk. Mielőtt a buszból kiszálltunk volna, meghallgattunk egy előadást a várról, annak történetéről, kiállításairól. Jó érzés volt hallani, hogy múltja ezer szállal kötődik Zala megyéhez, Nagykanizsához, a mi településünkhöz.

A várban a múlt emlékeit láttuk: fegyver kiállítás, éremgyűjtemény, szobor kiállítást, alkotó tábor művészeinek munkáit, lepkegyűjteményt. Külön teremben őrzik Zala György alkotásait. jó volt látni egy igazi, híres szobrász munkáit.

Zala György szobrászművész, egyik leghíresebb hazafi Alsólendván, egy polgári családban született (1858-1937). A századforduló egyik legismertebb, legtevékenyebb és legelszántabb szobrászművésze a magyar történelem számos hősi, és egyúttal tragikus pillanatát és személyiségét formázta meg. Stróbl Alajos és Fadrusz János szobrászművészekkel a magyar szobrászművészetet európai szintre emelte. Hosszú és termékeny karrierje során modellt ült neki Ferenc József és felesége Erzsébet is. A képzőművészeti főiskola tanára volt, és az akkori monarchia művészeti, politikai és társadalmi elitjét mondhatta barátjának, de egyúttal visszafogott úriember volt. A legismertebb alkotása kétségkívül a budapesti milléniumi emlékmű a Hősök terén.

Szentháromság templom

Tele élményekkel értékeltük a látottakat, majd felkészültünk a következő helyszín, a Szentháromság templom történetéből.

A várból a közeli Szentháromság templomhoz sétáltunk, ahol a város gyönyörű látképét tekintettük meg, és megnéztük Hadik Mihály mumifikálódott holttestét, ami a fiúknak különösképp tetszett.

Szelíd szőlőhegyektől körülölelve, a Lendva patak völgyére tekintve őrzi városunkat a Szentháromság kápolna. Egykoron katonai erődítmény állott ezen, a város védelme szempontjából stratégiai fontosságú, helyen.

Jól védhetőségének köszönhetően még a törökök sem tudták elfoglalni a 16-17. századi csatározások folyamán. A törökellenes háborúk lezajlása után több helyütt emeltek templomot, kápolnát a hálás szívű hívek.

Az 1727/28-ban építtetett Szentháromság kápolna is hasonló szándéktól vezérelve épülhetett. Az építtetési költségekhez a legjelentősebb mértékben az előkelő Gludovácz család járult hozzá.

A kápolnában egy természetes módon mumifikálódott emberi test is megtekinthető, amely köré az itt élők számos legendát fűztek. A néphagyomány szerint az 1603-as, Bánffy Kristóf vezette törökellenes csatározások egyik hőse, Hadik Mihály kapitány pihen itt.

A temetőkertben körbesétáltunk és megnéztük a fejfákat. A szépen és gondosan őrzött régi sírkertben a legtöbb elhunyt neve magyar nyelven van feliratozva, ami kézzelfoghatóan is jelzi magyarságukat.

Indultunk a Makovecz Imre házhoz, de időnk bővében megálltunk egy EU-s támogatásból készült játszótéren. Ott újra kisgyermekekké váltunk, és önfeledten játszottuk közel egy órán keresztül. A játék után körbejártuk, és kívülről megcsodáltuk ezt a gyönyörű színházat, melyet megyénk szülötte tervezett. Kívülről is nagyon szép volt, de amikor belülről láttuk, rácsodálkoztunk, hogy milyen gyönyörűen vannak kidolgozva ezek a hatalmas fatörzsek. Mikor beléptünk a színház terembe, csak tovább fokozta a meglepetést, hogy a háttérben kis falusi házak sora állt. Pihenésképpen rajzversenyt hirdettünk a helyszínen. A téma a Makovecz ház lerajzolása. A játékos hangulat miatt nem volt jelentkező. Helyette a színházteremben énekversenyt tartottunk.

A színházterem, ahol ihletett környezetben fennkölt dalokat énekeltünk.

A csodálatos épületből elindultunk városnézésre.

Először a közelben levő Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet keretében működő Bánffy Központba látogattunk, ahol nagyon kedvesen fogadtak bennünket. Éppen ott volt egy tanár néni, aki leültetett bennünket a kedves kis zárt udvarban és sokat mesélt az itt élő magyarok összefogásáról, nehézségeiről. Felidézte a rendezvényeket, műsorokat, közös színházlátogatásokat az óhazában. Ezt a központot nyolc éve alapították, azóta nyújt széleskörű lehetőséget a magyar kultúra megnyilvánulása, megőrzése, közvetítése és művelése szempontjából.

Csoportunk a Bánffy Központ előtt

 

Kellemes beszélgetés vendéglátóinkkal a Bánffy Központ udvarán

A lendvai sétánk végén betértünk és megpihentünk a Szent Katalin templomban, ahol nagy meglepetésünkre a legtöbb írásos anyag magyar nyelven volt. Az előtte levő csendes kis parkban állt a fából faragott Szent István szobor, amit 2000-ben milleneumi ünnepség alkalmából szenteltek fel.

Az első napon sok élménnyel és ismerettel gazdagodtunk és nagyon elfáradtunk, már alig vártuk, hogy a szállásunkra érkezzünk. gyorsan megtörtént, mert alig hagytuk el Lendvát már Hosszúfaluban voltunk a szállásunk és pihenésünk helyszínén.

Örömmel foglaltuk el a szobákat, majd vacsoráztunk és sokáig játszottunk az udvaron.

 

Lendva Szent Katalin templomának udvarán.

Második nap – Dobronak

Reggel nagy izgalommal indultunk a magyar határtól mindössze 10 kilométerre fekvő, többségében magyarok lakta Dobronakra a kétnyelvű iskolába. Kicsit szorongtunk a bemutatkozás, az ajándék átadása miatt, de kár volt, mert szeretettel vártak bennünket!

A Dobronaki Kétnyelvű Általános Iskola

Az iskola nagyon modern és szép. Van egy hatalmas tornaterme, ahol a főpróbát és a táncházat tartottuk. Az épület mögött volt egy kiskert, melyet a tanulók gondoztak. Mellette volt egy tó aranyhalakkal. Tőle nem messze volt egy focipálya, ahol a sportfoglalkozásokat és testnevelés órákat tartják. A könyvtárban tartották az iskola bemutatását. A gyerekek és a tanárok is nagyon kedvesek voltak. Míg nálunk az általános iskola 8 osztályos, ott 9 volt. A gyerekek a magyar és a szlovén nyelvet is nagyon jól beszélik. Náluk mindennapos az, hogy egy mondatban magyar és szlovén szavakat is használjanak. Az órákat magyar és szlovén nyelven tartják.

Sajnos csak 3 napot tölthettünk ott, de ez az idő is nagyon élvezetes volt számunkra. Ebéd előtt elvittek bennünket a falu nevezetességének számító, valóban csodálatos Ocean Orhids, Közép-Európa egyetlen orchidea termesztő vállalkozásába, ahol évente csaknem 500 növényt nevelnek. A 14 ezer négyzetméteres üvegházában amelyet termikus energiával, saját termálkútjukból fűtenek, 160 féle  orchideát termesztenek trópusi körülményeket biztosítva számukra.

Az egyre nagyobb érdeklődés miatt nemrég 500 négyzetméteres trópusi kertet is kialakítottak a Szlovéniai cégnél. Igazi trópusi kert tárult elénk, megelevenedett előttünk a biológia tankönyvünk tananyaga. Gyönyörű orchideákon túl láttuk a dzsungel szintjeiben élő liánokat, broméliákat.

A legnagyobb meglepetést a mimóza okozta, amit minden gyerek végigsimogatott.

Ismerkedés kismesterségekkel

A kismesterségek házában

Hazafelé egy olyan népi kismesterségeket-bemutatóházat néztünk meg, amit az ott élő család ingyen és bérmentve adományozott az ott élő magyar közösségnek.

Ebben a régi házikóban gyűlnek össze és alkotnak az ősi mesterségeket kedvelő, anya-nyelvüket őrző honfitársaink.

Szent Jakab – temploma

A kézműves háztól az iskola felé sétálva betértünk az éppen útba eső katolikus templomba. A Szent Jakab templom az első írásos említése egy 1334-es összeírásból származik. Az 1669-es canonica visitatio szerint a plébániatemplomnak falazott, boltozott szentélye és sekrestyéje van, hajója gerendás mennyezetű. A templomtorony fából épült és külön állt. Az 1747-es tűzvészben az épület leégett, és ettől kezdve a hívek fél évszázadon keresztül egy szegényes faépületben tudtak összegyűlni. A ma is álló templomot 1794 és 1796 között építtette Eszterházy Miklós herceg. Az új épület boltozott szerkezettel rendelkezett, tornyának magassága megegyezett az épületével. Az első világháború előtt kezdte el a templom freskóit Pandúr Lajcsi lendvai festőművész elkészíteni, ezeket azonban 1980-ban átfestették. A második világháborút követően, 1963-ban végeztek komolyabb átalakítást még a templomon, tornyát megemelték, ekkor nyerte el mai kinézetét az épület. Itt egy kis pihenés is belefért, egy kicsit elcsendesedtünk, imádkoztunk.

A Bakónaki Tónál

 

Az iskolába érve finom ebéd várt bennünket.

Ebéd után kaptunk egy idegenvezetőt, egy nagyon kedves tanár nénit, aki a Bakónaki Tóhoz kísért minket.

A tónál megismerhettük a helyhez kapcsolódó történetet és az itt tapasztalható különleges természetes kisugárzás hatásait.

Megtudtuk, hogy a több mint 50 energia pont közül 26-ot pontosan lemértek és megjelöltek. A térségben való rövidebb tartózkodás után megkezdődik a blokádok felszabadulása, és az energia áramlás a testben. A látogatók viszonylag gyorsan ellazulnak, és új erőre kapnak. Ide a gyógyulni vágyó emberek járnak és itt 26 energia pontot találhatunk:

1. epe és vesekő problémák

2. mentális/lelki/problémák3. reumás végtagok problémái4.viszerek-érszűkületek5.vastagbél problémák6.fejfájás7. tüdő-asztmatikus problémák8. migrén-fejgörcs problémák9.hátgerinc,cukorbetegség,koleszterinszint10. börrák, pikkelysömör egyéb.11. vitalitás, energia12. alsóvégtagok, vérbőség potencia javítás13-14. mellkas, szív, koszorúér15. oszlop-rehuma, ízületi gyulladások16. gyomor, vastagbél, végbél belső gyulladások17. cigaretta, alkohol, kábítószer leszoktatások18. emésztési, húgyhólyag problémák19. szív problémák20. szem,fül problémák21. gyomor problémák22. alergia problémák23. gyomorrák24. csontritkulás, végtagi izmok25. vérképes, mentális problémák26. rákos betegségek

Az energia pontok mellett található a Szent-Víd kút, vizének is gyógyító hatása van. Itt pihentünk meg egy kicsit. Miután mindenki ivott a forrásból tovább mentünk.

Koszorúzás Zsitkócon

A Bakónaki tótól hazafelé tartva megálltunk Zsitkócon. A parányi településre érve kellemes meglepetés volt számunkra annak kedvessége és az ott őrzött magyar vonatkozású emlékek nagy megbecsültsége.

Némi keresgélés után ellátogattunk a Deák Ferenc emlékházába. Itt koszorúztunk, és büszkén elénekeltük a himnuszt.

Ez a ház már csak azért is különleges, mert itt laktak Deák Ferenc ősei. A ház második emeletén volt berendezve egy emlékszoba. Ott megtudhattunk sok mindent Zala szülöttének életéről.

Hazatérés a szállásunkra

Hosszúfalun egy kis panzióban szálltunk meg. Az épület kétemeletes volt 3-4 és 5 fős szobák voltak. Külön fürdő szobával, konyhából nyíló terasszal. A szobákban televízió és gardrób is volt. A panzió lépcsője márványból volt. Panzió mellet egy foci pálya is volt ahová ki lehetett menni játszani. Nagyon jól éreztük magunkat itt. Még több időt is eltöltöttünk volna itt, ha lehetséges lett volna.

Hosszúfalún a szálláshelyünkön a műsor próbái után táncházat szerveztünk a helyi fiatalokkal. Először lassan indult, de egy kis noszogatás után már minden fiatal részt vett a táncban.

Csárdást, lengetőt és dunántúli ugróst táncoltunk Egy nagy körből több kisebb körbe rendeződtünk és így folytattuk tovább, tánc közben beszélgettünk és ezért ez jó alkalom volt a megismerkedésre. mivel Hosszúfaluban is van néptánccsoport könnyen tanulták a fiatalok a magyar néptáncokat is. Mi is megtanultunk egy-két ottani néptánclépést. Nagyon jól éreztük magunkat.

A faluból több gyermeket hívtunk, hogy tánclépéseket mutassunk nekik a magyar kultúrából. Köztük cifra, lengető, csárdás, dobogó. Sok gyermek bekapcsolódott a táncba. Mindenki nagyon élvezte.

Harmadik nap

Október 6-i megemlékezés Dobornokon

Október 5.-én pénteken a Dobronaki Általános Iskolában vártak minket a felső tagozatosok és tanáraik. Itt adtuk elő ugyanis az aradi hősökre emlékező műsorunkat. Már itthon hetekkel előbb elkezdtük a készülődést. Mindenki lázasan tanulta szövegét, készítette a díszletet. Ünnepély előtt feldíszítettük a tornatermet, megtartottuk a főpróbát, hogy minden tökéletesen sikerüljön. Az ünnepély alatt mindenki izgult, ám senki sem rontotta el a szerepét. Méltóképpen emlékeztünk a hősökre, akik értünk adták életüket. Nemcsak mi, hanem a nézők is beleélték magukat, az idősebbeknek könnybe lábadt szemük. az volt az érzésünk mintha a határon túl élők jobban becsülnék a magyarságukat mint mi.

Az előadás képei

Az ünnepély után még nem indultunk haza, mert közös táncház következett.

Ezt igazgató úr vezette, melybe csatlakoztak az ottani diákok is.

Az előadás után leszedtük a díszítést, átöltöztünk, megebédeltünk iskolában és útnak indultunk.

A dobronaki kisiskolások egy játékos előadással szórakoztattak minket. A tanító nénijük büszke volt az osztályára, hiszen nagyon sok munkájuk volt benne. Nagyon aranyosak voltak, és köszönjük nekik.

Dobronoki György-ház

Cár Anna a dobronaki magyar önkormányzat tanácsának elnöke várt bennünket a helyi György házban. Később tudtuk meg, hogy 2012.március 15.-i Wekerle Sándor Alapítvány budapesti székhelyén, a Károlyi-Csekonics Rezidencia báltermében Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettestől kapta a Magyar Arany Érdemkeresztet több tízéves odaadó oktató-nevelő munkája, valamint a muravidéki magyarság érdekében végzett sokoldalú tevékenysége elismeréseként.

Cár Anna kezdeményezésére, helyi támogatással 2003-ban vette kezdetét a tudatos néprajzi gyűjtőmunka, mely egy Dobronakon létrehozandó helytörténeti-néprajzi gyűjtemény tárgyi anyagának megalapozását tűzte ki célként. A három éven át folyó munkában a helyi fiatalsággal összefogva, a Szegedi Tudományegyetem Néprajzi Tanszékének munkatársai és diákjai, a szegedi Móra Ferenc Múzeum és a mohácsi Kanizsai Dorottya Múzeum néprajzos szakemberei vettek részt. Az első két évben zajló tárgygyűjtés eredményeként a népélet szinte minden területétreprezentáló, gazdag tárgyi anyag, számos dokumentum és archív fotó került elő a padlásokról, és a fiókok mélyéről. Fontos, s egészen a gyűjtemény megnyitásáig munkát adó feladat volt a tárgyak konzerválása és nyilvántartásba vétele. A munka oroszlánrészét nyári néprajzi táborok keretében végezték az imént felsorolt résztvevők. Az anyagot minél teljesebb formában igyekszik a gyűjtemény a látogatók számára közkinccsé tenni.

Szent Miklós körtemplom kerekegyház.

Hazafelé megálltunk Selonál, és megnéztük a körtemplomot. A 13. századi román stílusú kis épület érintetlenül őrzi eredeti állapotát. Segít képet alkotni arról, milyenek lehettek Magyarország Árpád-kori templomai. Késő gótikus freskói korabeli magyar arcokat, öltözeteket mutatnak be. A falakon Krisztus szenvedéstörténete és a szentek sora látható.

Egyes vélemények szerint a körforma idézi a természetvallások idejének áldozati tereit, és csak később toldották hozzá az oltárt, ami már a keresztény vallás nélkülözhetetlen pontja. A románkori templomépítészet egyik különleges darabját, a rotundát figyelhetjük meg. A Szent Miklós templomot először a 13. században említik. Két nagy felújításban is átesett a 1900-as években. A kupola képein Krisztust egy szivárványon állva ábrázolja, az irgalom trónusa, a Hold és a Nap, a mandorlán kívül pedig a négy evangélista képe látható. A kupola ívén láthatjuk Krisztus szenvedését a bevonulástól a passióig. A valamikori magyar határvidék műemlék templomai hordozói olyan szellemi tapasztalatoknak, amelyek már nagyon halványan felidézhetők csak, de éppen ezért érdemes időt és figyelmet szánni rájuk.

Berkeházi vizimalom

Gondolhattuk, ha gyors sodrású patakhoz érkezünk, biztosak lehetünk benne, hogy szorgos őseink nem hagyták kihasználatlanul a víz erejét.

Számos vízimalom került utunkba ezen a tájon. A kis berkeházi vízimalmon (Császár malom) jól láthatjuk, hogyan is dolgozott a valamikori molnár, a paraszti világ jómódú gépész-polgára, akinek szaktudása nélkül nem sikerült volna lisztet őröltetni.

A malom a patak partjára épült, már 1930 óta őrli a gabonát, bár ma inkább csak a turisták kedvéért indítja be a gazda, igazából már csak technikatörténeti emlék. Az ódon, megfeketedett gerenda épületben régi szerszámok kiállítása látható. Minden darab eszköze volt a régi molnároknak, de találunk olyan hétköznapi használati tárgyakat is, amelyek a paraszti élet egyéb területén kerültek munkába, mint egy szenes vasaló, amivel talán inkább a molnárné végzett hasznos tevékenységet.

Hodos tó

Amikor mi, 7. osztályosok a hodosi tavat körbe jártuk, akkor találtunk egy ismertető táblát és elolvastuk azt. A táblán a vidraparkról tudtunk meg sokat. Itt valóságos biológia órát tartottunk. A tó mesterségesen

készült. Sok állatfajnak ad otthont a tó és környéke. A hodosi tó nem véletlenül kapta a nevét, hisz régen ott élt a legtöbb hód, de

Rögtönzött biológia óra a tóparton

mára már elég kevés példány található. Többnyire vidrákat láthatunk a tóban vagy a tóparton. Amikor a táblát elolvastuk még egy kicsit gyönyörködtünk a tájban, aztán sajnos már haza kellett indulni, pedig még szívesen maradtunk  volna.

A Hodos tó alkonyatkor

 

Minden jó véget ér egyszer

 

Sajnos a három vendégségben töltött nap nagyon hamar eltelt. Kirándulásunk harmadik napján rövid búcsúzkodás után buszba ültünk és elindultunk a magyar országhatár felé. A hazafelé úton nem győztük a sok – sok élményt felemlegetni. Gondolatban már arra készültünk, hogy otthon, megérkezésünk után hogyan is fogjuk megosztani élményeinket azokkal az iskolatársainkkal, akik nem jöhettek velünk, hetedikesekkel.

Tanár néninkkel már arról is beszéltünk, hogy mikor és hogyan tartjuk meg az élménybeszámolókat, mit mesélünk társainknak és szüleinknek.

Az élmények felidézését biztosan segíteni fog az a nagyon sok fénykép, amit készítettünk.

……………………………………………………………………………………………………………………….

A határon túli kirándulás utóélete itthon

 

Hazatérve 5 szervezett alkalmat biztosítottunk az élmények és ismeretek átadására mindazoknak, akik csak gondolatban lehettek velünk.

Az öt alkalom egy – egy iskolai órakeretben valósult meg az alábbiak szerint:

1. óra ÉRTÉKELŐ ÓRA

Hazaérkezésünk után már alig várták, hogy újra találkozzanak az iskola többi tanulójával.Sok-sok élménnyel gazdagodva gyűltünk össze, hogy értékeljük és újra átéljük a látottakat, tapasztaltakat.Elindulásunk előtt, a nagy várakozás közepette, amikor már mindenki megkapta a felkészüléséhez a segítséget az utolsó, de az egyik legfontosabb megbeszélnivalónkat hagytuk utoljára, hogyan kell viselkedni egy másik országban, amikor mi ott Magyarországot képviseljük? Az értékelést dicsérettel indítottuk, mert büszkék voltunk tanulóink magatartására, viselkedésükre! Érzelmileg mélyen érintette őket, hogy a Mura mentén élők milyen szépen beszélik az anyanyelvet, milyen hűségesen őrzik hagyományaikat.

2. óra HOL JÁRTUNK, MIT LÁTTUNK!  /teszt kitöltése/

Nagy izgalommal készültek az emlékek felidézésére, alig várták, hogy újra átélhessék a kérdésekre válaszolva az elmúlt, felejthetetlen napokat. /Teszt mellékelve/

3. óra AZ ARADI VÉRTANÚKRA EMLÉKEZÜNK /emlékműsor/

Nagyon sokat gyakoroltuk. Különösen mélyen érintett mindenkit a  dobronaki megemlékezés, ami dalaival, verseivel ott távol a hazától csodálatos élmény volt előadónak, hallgatónak egyaránt!

Bátran és a siker élményével az emlékeikben nagyon boldogan szerepeltek a hazai “közönség” előtt, ez volt az a pillanat, amikor igazán haza érkeztek.

4.óra ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ SZÜLŐK SZÁMÁRA

Videofilm és fényképek, valamint a Mura-vidékről származó prospektusok, emléktárgyak segítségével elevenítettük meg a kirándulás legfontosabb állomásait a szülők részére. Nagyon jó látni a ragaszkodást a külhoni magyarok iránt, amit továbbadnak a szüleiknek is. Gondolkodásukban, érzéseikben átformálódott boldog gyerekek érkeztek vissza az anyaországba!

 

 

5. óra ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ DIÁKTÁRSAIKNAK

Mindenki nagy izgalommal készült a tanulók előtti bemutatkozásra, előadásra.A film és a képek sokat segítettek abban, hogy bemutathassák a határon túl élő gyerekek és felnőttek életét, kötődésüket az anyaországhoz. Mindenkinek tetszett az iskola, ami nagyon jól felszerelt, kevés gyerek jár oda, de valamennyien beszélnek magyarul, talán sokszor szebben és választékosabban, mint mi idehaza.

Sok- sok ötletet hoztunk magunkkal, amit majd később biztosan hasznosítani is fogunk. Az egymás iránti tisztelet, bizalom, összefogás, szeretet példaértékű lehet számunkra is

TANÉVNYITÓ ÜNNEPÉLY NAGYRÉCSÉN

TANÉVNYITÓ ÜNNEPÉLY NAGYRÉCSÉN

A tanévnyitó ünnepélyen mutatkozott be az iskola új igazgatója Horváth János.

Tanévnyitó beszédében ismertette az iskolában lezajlott nyári felújításokat, és elmondta a most kezdődő tanévben megvalósuló terveket. Az intézményben 100 fő iskolás tanuló valamint 11 főállású és 4 óraadó tanárral kezdte meg a tanévet.

A tanévet megelőzően a fenntartó önkormányzatok segítségével felújították a tornaterem tetőzetét, hamarosan befejeződik a terem belső felújítása is.

 

A tanév kiemelt jelentőségű újdonságai közül a következőket emelte ki az Igazgató Úr:

  • Új szakkörök indulnak. (néptánc, lovaglás)
  • Az úszásoktatást az egész alsó tagozatra kiterjesztjük.
  • A sportolás feltételeit jelentősen javítani fogja a tornaterem és a sportpálya jelentős mértékű és gyors felújítása.
  • Az óvodáskert kerítésének javítása és az óvodai játékok környezetének felújítása az óvodások játékkörülményeit és biztonságát fogja nagyban javítani. Ebben a munkában a szülői munkaközösség is jelentős szerepet vállalt.

Horváth János tanévnyitó ünnepi beszédét tartja.

Régebbi hirek

 

 

RENDKÍVÜLI OSZTÁLYTALÁLKOZÓT tartott a nagyrécsei általános iskola 2011. május 21-én  azoknak, akaik a 40 éves épület diákjai voltak.

 

Ide kattintva láthat képeket a találkozóról

 

A 2011-ben végzett tanulóink. Búcsúztunk a nyolcadik osztályosoktól.

 

 

VÁR A NAGYRÉCSEI ISKOLA

 

Az iskola dolga, hogy megtaníttassa velünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti étvágyunkat, hogy megtanítson bennünket a jól végzett munka örömére és az alkotás izgalmára, hogy megtanítson szeretni, amit csinálunk, és hogy segítsen megtalálni azt, amit szeretünk csinálni.

Az alsó tagozat elején az a fő feladatunk, hogy az óvodából érkező kisgyermekekkel megszerettessük az iskolai életet. Azt próbáljuk elérni, hogy szívesen, jókedvűen jöjjenek iskolába. Kötődjenek tanítójukhoz és társaikhoz, nyitott és érdeklődő gyerekek legyenek. Fokozatosan vezetjük át őket az óvoda játékközpontú világából az iskolai tanulás tevékenységébe.
Az alapfokú nevelés és oktatás első szakaszában (1.- 4. osztály) alapismereteket tanítunk, alapkészségeket és képességeket fejlesztünk, tanulási technikákat és szokásokat alapozunk meg. A gondolkodás képességének fejlesztése érdekében logikai képességek fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektetünk.
Mindez a tanulók egyéni haladási ütemének figyelembevételével, játékos módon történik. Nagy gondot fordítunk a lemaradó gyerekek felzárkóztatására és a tehetségesek  fejlesztésére is. A rászorulóknak pedagógus, logopédus és fejlesztő pedagógus is segít iskolánkban. A gyorsabban haladókat tanórákon differenciálással fejlesztjük, tanulmányi versenyekre készítjük.  Ingyenes lehetőség van az angol nyelv tanulására is.
Tudjuk, hogy az iskolaválasztás és az iskolakezdés kiemelkedő esemény egy család életében. Azt is tudjuk, hogy Önök nem egyszerűen jó iskolába akarják íratni gyermeküket, hanem a legjobba.
Ahhoz, hogy gyermekük, unokájuk életének most kezdődő szakaszát a siker és az öröm élménye kísérje, ahhoz az Önök, szülők, nagyszülők gondoskodó szeretete szükséges, ami ebben a rohanó világban nem is egyszerű. Ebben az időszakban a harmonikus, nyugodt környezet igénye a szokásosnál is nagyobb a gyermekekben, éljék bele magukat a gyermekek érzésvilágába. A mindenkor figyelek rád, mindenben segítelek téged, mindenben számíthatsz rám szülői magatartás a kívánatos.
Várhatóan a család napirendje is megváltozik, lehetővé kell tenni a nyugodt iskolába indulást, a feladatok és napi események megbeszélését.
Ne akarják elhitetni a gyermekekkel, hogy az iskolai tanulás könnyű feladat és csak csupa érdekes pillanatból áll. Fokozatosan tudatosítani kell bennük, hogy a tanuláshoz szorgalomra, figyelemre, akaratra van szükség. Önök azonban bízzanak és kitartóan higgyenek abban, hogy a gyermekük képes a feladatokkal megbirkózni.
Az első pillanattól kezdve tekintsenek bizalommal az iskola nevelőire, hiszen példájuk követendő minta lesz a gyermekük számára is. Őszinteség és megértés nélkül eredményes tanulás, tanítás nagyon nehéz.
A tanítók úgy szervezik a tanítást, tanulást, a szabadidőt, hogy a gyermekek cselekvően, tevékenyen, örömmel vegyenek részt benne. A tanítók munkájának kiemelkedő alapelve az egyéni bánásmód mind a tehetséges, mind a felzárkóztatásra szorulók esetében. Nekünk minden tanuló egyformán fontos.
A tanítóink kellő szakmai tudással, módszertani kultúrával rendelkeznek, ami változatossá, hatékonnyá teszi szakmai munkájukat. Elsődleges céljuk, hogy a gyermekek örömmel járjanak az iskolába, hogy számukra a tanulás meghatározó értékké váljon.
Olyan gyermekközpontú intézmény vagyunk, ahol nyugodt légkörű, magas színvonalú nevelés-oktatás folyik. Ahol a hivatásukat magas szinten művelő tanítók arra törekszenek, hogy minél több tudást, élményt nyújtsanak tanítványaiknak. Iskolánkban a gyermek áll a pedagógiai gondolkodás középpontjában, azt is mondhatnám, hogy nem tantárgyakat tanítunk, hanem a gyermekeket.

Nagyrécse községről innen tudhat meg többet

Nagyrécse község új honlapját találja meg, ha ide kattint!

Tekintse meg osztályaink csoportképeit az Osztályaink oldalon, valamint híreinket a Események oldalon, vagy böngésszen további oldalainkon.

Figyelem!

Megjelent az iskolaújság legújabb száma, az ISKOLAÚJSÁG lapon olvasható.

 

A nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Óvoda szeretettel vár minden beiratkozásra váró óvodást és iskolást szüleikkel együtt. Érdeklődésüket az intézmény 93/371012 telefonszámán is várjuk.

HIVOGATÓ

Tisztelt Szülők!

HIVOGATÓ

Ha túl nagy az osztálylétszám, vagy problémát okoz, hogy délután hol tanuljon gyermeke, kérem tekintse át a nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda ajánlatait:

–         iskolaotthon alsó tagozatban

–         12-15 fős létszámok

–         Egyéni odafigyelés

–         Szép környezet, tiszta levegő, kastélypark,

EU-s játszótér, ÖKOISKOLA

–         Úszásoktatás alsó tagozatban

–         Társastánc, néptánc tanulási lehetőség

–         Mindennapos testnevelés, tornaterem, sportpálya

–         Iskolabuszos szállítás

–         Kézműves szakkör

–         Tanulószoba felső tagozatban

–         Lovaglási lehetőség

–         Nívós tanulmányi versenyeredmények

Ha felkeltettük érdeklődését, a 06-30/420-35-37-es

telefonszámon Horváth János igazgató úr szívesen válaszol további kérdéseire.